Hírek
2023. szept. 28.
Informátor
Ünnepi megemlékezés a 105 éves SZIKSZI-ben
A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégiumban ebben az évben is szeptember 21-én tartottuk meg a hagyományos Széchenyi napot.
A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégiumban ebben az évben is szeptember 21-én tartottuk meg a hagyományos Széchenyi napot. A megemlékezés keretében a Széchenyi emlékoszlopnál Kubik József a társadalomtudományi munkaközösség vezetője és az Országos Széchenyi Kör Szabolcsi Csoportjának elnöke beszédében méltatta a „legnagyobb magyar” történelmi érdemeit.
Kiemelte, hogy Széchenyi felismerve az anyanyelv és a nemzeti kultúra nemzetmegtartó erejét, hajlandó volt anyagi áldozatot is vállalni 1825-ben a pozsonyi országgyűlésen, amikor felajánlotta birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság alapítására. A szónok beszédében hangsúlyozta azon állítás igazságtartalmát napjainkban is, hogy egy ország gazdagságát és erejét alapvetően „a tudományos emberfők mennyisége” határozza meg.
Az ünnepség keretében adták át az iskola legmagasabb rangú erkölcsi elismerését, a Széchenyi Emlékérmet, amelyet ebben az évben Pomichalné Piros Gyöngyvér igazgatóhelyettes vehetett át.
Az OSZK által meghirdetett 5 fordulós „Petőfi 200” online vetélkedőn a SZIKSZI-ből nagyon sok diák vett részt és ért el helyezést. A helyezetteknek a könyvutalványokat és az emléklapokat az OSZK vezetőségének nevében Kubik József adta át.
Az iskola, az OSZK Szabolcsi Csoportjának képviselői és az osztályok néhány tagja koszorút és virágot helyezett el az emlékoszlopnál a megemlékezés jeleként.
A meghívott vendégek, az iskola oktatói és diákjai az ünnepség keretében megtekintették „AZ emlékek tükre” epizódok és pillanatok az iskola múltjából jubileumi műsort, amelyben a diákok felidézték az intézmény 105 éves történetének néhány kiemelkedő eseményét.
„Diák voltam, tanár lettem” címmel az iskolában végzett és most tanárként itt dolgozó kollégák osztották meg a hallgatósággal emlékeiket, tapasztalataikat egy kötetlen beszélgetés keretében.
Az ünnepi megemlékezést állófogadás zárta.
Kubik József
a társadalomtudományi munkaközösség vezetője
GALÉRIA
Ünnepi megemlékezés a 105 éves SZIKSZI-ben
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Felvételi rangsor 2025/2026-os tanévre
Felvételi rangsor a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégiumba jelentkezési lapot beadó tanulókról
2025. ápr. 27.
MN

Iskolánk sorozatban harmadszor is elnyerte az eTwinning School Label 2025-2026 díjat
Iskolánk sorozatban harmadszor is elnyerte az eTwinning School Label 2025-2026 díjat
2025. márc. 26.
MN

Ideiglenes felvételi rangsor 2025
Ideiglenes felvételi rangsor a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégiumba jelentkezési lapot beadó tanulókról
2025. márc. 8.
MN