Hírek
2023. márc. 17.
Informátor
- Témahét
Több külsős résztvevő tette izgalmasabbá a PÉNZ7 megvalósítását
A tervezetteknek megfelelően március 06-án iskolánkban megkezdődtek a témához kapcsolódó programok. A szakmai tanárok rendkívüli óra keretében a Pénziránytű Alapítvány szakemberei és pénzügyi szakértők által kidolgozott, játékos tananyag segítségével több osztályban tartottak órákat, melynek célja a fiatalok pénzügyi tudásának bővítése mellett a vállalkozói kompetenciafejlesztése és a vállalkozói ismeretek élményalapú átadása volt.

A 10.E osztályban Gondolkozz és Vállalkozz! ezen belül a Marketing témakörben órát tartott Lázár Istvánné oktató koordinálásával Dr. Szabóné Dr. Berta Olga önkéntes a Nyíregyházi Egyetem oktatója 2 tanóra keretében. Az előadás rendkívül érdekes volt, a diákok együttműködően, aktívan dolgoztak. Megismerhették a gerilla marketinget a 4P-t és a 7P-t, emellett aktualitásokkal bővíthették tudásukat.
A 11.B osztályban Kovács Zsuzsanna önkéntes a Cofidis Bank képviseletében Lévai Katalin Csilla oktatóval karöltve vezette be a diákokat a korszerű pénzkezelés és digitális biztonság rejtelmeibe, ahol a diákok csoportmunkában szituációs játékok között sajátították el a számukra még új fizetési módokat.
A 10.C és 9.A tanulói az időjárással mit sem törődve a PÉNZFUTAM keretében a szabadtéren, a Bujtosi tónál állomásra állomásra járva izgalmas, pénzügyi tudatossággal kapcsolatos feladványokat oldottak meg csapatmunkában, ahol bronz, ezüst, arany, sőt gyémánt oklevelet kaptak a játék befejeztével. A diákok nagyon élvezték ezt a szabadtéri külön órát, lelkesen, egymást bíztatva igyekeztek minél jobb minősítésű oklevelet szerezni csapatukkal.
Több diák nevezett be a Digitális Szimatkvíz és a Részvényfutam online játékokba is, amelyek még mindig zajlanak.
Március 09-én az OTP pénzintézet munkatársa Hajnal Evelin tartott előadást a korszerű pénzkezelés és a hitelezés témában. Bár a hallgatóság előzetes tudással rendelkezett a témában, mégis több hasznos információval gyarapíthatták tudásukat a prezentálás kapcsán. Az előadó a programot kahoot kvízzel zárta, ahol a diákok az prezentáción szerzett információk alapján mérhették össze frissen szerzett tudásukat.
A pénz7 utolsó programjaként Papp Erzsébet a ZEMA vállalkozás művészeti és kreatív vezetője mutatta be a családi vállalkozásukat, az egyedi, saját tervezésű és kivitelezésű, s egyben környezettudatos termékeiket. A rendkívül izgalmas, érdekes előadást közel 200 diák hallgatta meg, s a legügyesebbek akik az előadó prezentáción elhangzott kérdéseire helyesen válaszoltak, értékes ajándékot kaptak.
![]() |
||
A programban résztvevő diákok és oktatók szerint eredményes, tartalmas és izgalmas hetet zártunk.
Minden közreműködőnek (oktatók, diákok, külső meghívott önkéntesek, vendégek) köszönjük a támogatását, amely hozzájárult ahhoz, hogy a pénz7 témahét elérje a célját!
Huriné Verdes Tímea
oktató
GALÉRIA
PÉNZ7



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

ERASMUS+ a kanári-szigeteki Tenerifén
Az Erasmus + Fusion projekt negyedik találkozójára 2021. november 13-20. között került sor a Kanári-szigetek Tenerife Tegueste városában. A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégiuma 4 fős csapata mellett jelen voltak partnereink iskoláinak képviselői Törökországból, Görögországból, Spanyolországból, Franciaországból és Észak-Makedóniából.
2021. dec. 12.
Szerkesztő

A több, mint 100 éves iskolánk rövid története
Iskolánk elődjét 1918-ban Városi Felső Kereskedelmi Iskola néven Nyíregyháza polgárai alapították. Az alapítás 20. évfordulóján vette fel gróf Széchenyi István nevét. Fennállása óta számtalan változáson ment keresztül, de mindig az alapítók szándékának megfelelően a gazdasági szakemberek képzését szolgálta. Jelenleg Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikum és Kollégium néven gazdálkodás-és menedzsment és informatika illetve távközlés ágazatokban folytat képzést…
2021. dec. 14.
KJ

Járványügyi eljárásrend
Igazolt COVID-19 fertőzés esetén a fertőzöttel szoros kapcsolatba került, COVID-19 fertőzésre gyanús tüneteket nem mutató személy - akár dolgozóként, akár tanulóként - látogathatja csak az intézményt!
2022. szept. 16.
Informátor