Nyíregyházi SzC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma

"Útlevél a jövőbe" - „Passport to the Future”

erasmus 01Az ERASMUS+ program keretében három ország tanárait és diákjait látta vendégül a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2016. november 21-25 között.

Az elkövetkező két év folyamán négy ország - Görög-, Lengyel-, Olasz- és Magyarország - tanárai és diákjai közösen dolgozzák fel a pályaválasztás, pályaorientáció témáját, bepillantást nyerve ez által a különböző országok ugyanazon korosztályainak a lehetőségeibe, problémáiba.

A projekt első találkozójának Nyíregyháza adott otthont, ahol a külföldi diákok iskolánk tanulóinak családjánál vagy hotelben érezhették magukat otthon. Az érdemi munka mellett a hét programjai között szerepelt egy kirándulás Budapestre, Sóstó nevezetes helyszíneinek meglátogatása és a sárospataki vár bejárása. A külföldiek és a magyarok egyaránt nagyon élvezték ezt az egy hetet, ami elköszönő partyval, majd másnap könnyes búcsúval zárult.

A diákok számára az Erasmus+ program nagyszerű lehetőség a nyelvgyakorlásra és más országok diákjainak az életébe való bepillantásra, barátságok kötésére.

További érdekesség a projektről


Telefonszámunk:
(70) 1995 667


Adója 1%-át ajánlja fel iskolánk alapítványának:
Széchenyi 75 Alapítvány, Nyíregyháza
19210094-1-15

Aktuális osztályórarendek 2018/19-es tanév

Iskolai teljes órarend PDF formátumban